A mai híreket olvasva ez a mondat fogalmazódott meg bennem. Az ihletadó cikkek az indexen olvashatók.

Az egyikben arról számolnak be, hogy Szolnokon egy 34 éves hajléktalan férfi baseballütővel vert halálra egy 57 éves helybéli lakost. Az eset egy nagyáruház előtt történt, több vásárló szeme láttára.

A másik hír pedig az, hogy elítélték azt az 58 éves férfit, aki hét éve egy közös italozás után összeszólalkozott kollégájával, majd egy fejszével verte agyon. Az elkövető a tett után a szomszédokhoz ment segítségért, de ők az érthetetlen beszédére hivatkozva elzavarták a férfit, eközben a sértett belehalt sérüléseibe. Az elkövető 12 év fegyházat, és 10 év közügyektől való eltiltást kapott, részleges beszámíthatatlanságra (az erősen ittas állapot miatt) hivatkozva.

Nem is az a fő kérdés, hogy akkor most ezeket az embereket az állam és a mi pénzünkön tartjuk el évekig, hanem az, hogy miért tesznek egyáltalán az emberek ilyet. Hogy jut eszükbe az, hogy egy másik embert addig ütnek, míg az meg nem hal, esetleg egy fejszével vágják fejbe? Az agresszió már az állatoknál is ismert a fajtársak között, terület és „vagyon” védelem céljából. CSAKHOGY ők szinte soha nem halálig tartó küzdelmeket vívnak. Gondoljunk csak a szarvasbikák csatájára a nőstényekért. Nem testre mennek, hanem csak agancsaikat akasztják össze, így taszigálják egymást, míg végül a gyengébb feladja. Más állatcsoportok hangjukkal teszik ezt, ami ráadásul sérülésmentességet is garantál. Ha az egyik fél mégis megsérülne a harc általában abbamarad, legtöbbször ha egy-egy ütközet halállal is végződik, akkor is inkább az elfertőződött sebek okozzák ezt.

A mai világban az embereknél sajnos már csak az az őrült düh maradt meg, ami akár a gyilkosságig is elvezeti az embert. És hogy miért mennek el emellett az emberek csak úgy? Talány. De egyesek valószínűleg azért, mert félnek beavatkozni, hiszen egy baseballütős férfivel szemben egy 50kilós lányka mit sem ér, viszont van hangunk, mellyel segítséget hívhatunk, és ezt elmulasztani felér egy bűnrészességgel, gondoljunk csak bele, hogy ha akár egy ember odament vagy rászólt volna, talán az a szolnoki férfi még életben lenne. Persze nehéz elsőnek lenni, de valakinek el kell kezdenie, és ha ez megtörténik a többiek felbátorodva követni fogják. Mások pedig, és talán ez a rosszabb eset, egyszerűen leszarják, hogy mi van embertársaikkal, pedig fordított esetben, ha ők kerülnek szorult helyzetbe, most azért ne ilyen durvára, de akár egy beszólogatós hülyegyerekre gondoljunk, ők bizony elvárják a segítséget.

Végszó: Figyeljünk egymásra, és ha nem is testi erővel, de a szavak és az összefogás erejével próbáljunk segíteni picit másokon a mindennapokban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.